Lassan hagyománnyá válik, hogy szeptember utolsó hétvégéjén az Oroszlános Borvendéglő Tállyára hívja a zarándokokat és a borkedvelőket. Most sem lesz ez másként, ám idén már a tállyai pincészetek is kiveszik részüket a programból egész napos borkóstolással, sütés-főzéssel és programokkal. Már most írják bele a naptárba: 2012. szeptember 29-30., Szent Vencel-nap.
Szeptember utolsó hétvégéjén Tállyán közel kétszáz éve lugasszerűen szőlőkkel, virágokkal díszítik fel a gótikus plébánia templomot, a szentélyben elhelyezett feszületre pedig a legszebb szőlőfürtöket aggatják. A barokk Szent Vencel-mellékoltárt dúsan virágokkal, szőlővel, gyümölcsökkel ékesítik, a tállyai gazdák pedig legjobb palackos boraikat helyezik el rajta. A történelmi mezőváros főutcáján a kapukat szintén szőlővel, ágakkal, venyigékkel csinosítják, így adva hálát az évi szőlőtermésért, borért, a fáradságos munkáért, a mindennapi kenyérért évről évre, kérve Szent Vencel - a vincellérek, szőlészek és borászok védőszentjének - évi pártfogását.
Idén kicsit más lesz
a Szent Vencel-nap, mint eddig: a tállyai pincék is beszálltak ugyanis a rendezvény szervezésébe. A legtöbb pince szeptember 29-én, szombaton egész napra kitárja kapuit, hogy legszebb borait megmutassa az idelátogatóknak. Tállya ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy a borászatok a történelmi központban találhatóak, így sokat nem is kell sétálni ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani, melyik pince mire ment a 2010-es, 2011-es évben a furminttal és a hárslevelűvel. Ebben nagy segítség lesz az az 1000 forintért megvásárolható borútlevél, amivel minden résztvevő pincében meg lehet kóstolni két bort. Ráadásul aki minden helyszínen járt, és ezt a borútlevél segítségével igazolni tudja, meglepetésajándékot is kap a nap végén.
A pincemustra során Dudovics István pincészetét, a Pintes Vendégházat, az Európa Centruma pinceborozót, Sidlovics Gábor pincészetét (Bagolyvár), Hollókői Mihály pincészetét és a Homoky Pincészetet látogathatják végig, az Oroszlános Borvendéglő udvarán pedig a Szirmay-kúria, a Szent Benedek pince és a Vineum borház borait kóstolhatják meg. A pincék mindenhol kínálnak helyi ételeket a sajtoktól a lepcsánkán és pincepörköltön át a töltött káposztáig.
Természetesen nem csak
borkóstolásból fog állni a nap. Az Európa Centruma Pinceborozóban a látogatók közreműködésével jó magyar nóták kíséretében egész nap csemegeszőlőt szüretelnek és dolgoznak fel, az Oroszlános Borvendéglőben egy dzsessz-zenekar játszik egész nap, a Homoky Pincészet udvarán a Bohemian Betyars és a Machine Gun blues-trió szórakoztatja a vendégeket. Az egész napos rendezvény csúcspontjaként pedig szombaton este hét órakor Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos koncertjét hallgathatják meg a tállyai római katolikus templomban. A programok ingyenesek.
A teljes, részletes, pincészetekre lebontott programmal hamarosan jelentkezünk a Tállyablogon, addig is kövessenek minket a Facebookon!